Játékindítás
Játékot már ma is indít mindenki, sőt eddig is indított. Ám olyan egyenlőtlenségek alakultak ki, amiben érdemi teljesítmény nélkül uralni lehet olyanokat, akik értéket halmoztak fel önmagukban. Amikor az EmberTőzsde értékek alapján néztem rá a világra, döbbenetes dolgot láttam. Ekkor kezdtem el egyfajta nyomozást az okok kiderítésére és készítettem el egy tervet a világ helyreállítására. Saját példám is van még az elején, amikor vélt vagy valós sérelmekért aránytalan átkokat kaptam és később is találkoztam ezzel az aránytalansággal, nevezzük úgy, hogy égi büntetés formájában. A nagyobb képről nem áll módomban tájékoztatást adni, mindent számba véve azt találtam a legjobb megoldásnak, ha elkészítem egy tisztességes világ tervét, a megvalósításához szükséges spirituális keretrendszert feltelepítem az emberiség tudathálójára és ráindítom a világra.
Ha kísérletet tennék rá, hogy mindenről beszámoljak, az lehetetlen lenne és nem is lenne sok értelme. Ha a hagyományos utat járom be, arra már felkészültek azok, akik megszállva tartják a világot, ám figyelembe kellett vennem azt is, hogy ha felszabadítom az elnyomottakat, lehet, hogy sokkal rosszabbat szabadítok a világra, ha azok kerülnek hatalomra. A hagyományos út az, hogy hit alapú terjesztésbe kezdek és a célom az lenne, hogy tömegeket állítsak magam mögé, de ehhez egyrészről (vízöntőként) semmi kedvem, másrészről inkább lennék üldöző, mint üldözött. Ezt pedig csak úgy tudom kivitelezni, ha teljesen új alapokra helyek egy teljesen új megoldást. Hogyan is szól a Vízöntő Rendezői Utasítása?
1. Lehetőleg csinálj mindent másképp, mint a többiek
2. Törekedj a libero státuszra
3. Okozz minél nagyobb felfordulást
Ennek a háromnak vannak előnyei és hátrányai. A hátrányáról ejtek pár szót. Ha mindent másképp csinálsz, mint a többiek, nem fognak érteni és főképp a hierarchiák ellenségessé is válnak. A szabad szerepet sem szereti senki osztani és közben észre sem veszik, hogy akik szabadnak nevezik magukat, valójában mennyire nem azok. Akik igazán szabadok, általában a társadalom perifériáján élnek a nincstelenségben, ami nem lehet opció, ha valaki a fejlett ember fejlett Földjének megteremtését tűzte ki célul. Adja magát a harmadik magától, ha az ember valóban komolyan veszi az első kettőt.
Hogyan tudod a magad életében megtenni az első lépéseket ebbe az irányba? Na itt a következő kihívás, hogy minden fejlesztés sarkalatos pontja az oktatás. Sok jó ötlet bukott el azon, hogy megcsinálták jól, de nem tudták megfelelően megtanítani rá az embereket. Ha nem tudják jól használni, hiába jó valami, ha nem képes megvalósítani az eredményt. Ráadásul ebben a kollektív megszállásban, ami jóval előrébb tart, mint az ideális lenne egyre kevesebb a remény arra, hogy a racionális érvek és tananyagok hasznosulnak. Modern megoldásra volt szükség egy modern világban, ahol az emberek már nem állnak arra készen, hogy éveket áldozzanak erre és a következő generációk is nyitottabbak a pár perces videókra, mint a hosszas tananyagokra.
A modern ember szemében a mágia és a misztikum határai eltolódnak pont úgy, ahogy a tudomány tolta ki a határait az első öngyújtó létrehozásával. Csak itt a fejedben történik minden és ha megérted a holografikus videojáték világ elméletét, magad toltad tovább ezeket a határokat a spiritualitás területén. Itt nem az a fő cél, hogy erről mindenki tudjon, ám véget akartam vetni annak, ahogy a kiválasztottak kiválasztása zajlik azok hódolatáért cserébe. Ha az ilyen hatalom nem a kiérdemlésen, hanem a seggnyaláson alapul, mindjárt érthetővé válik, miért van ennyi alacsony E.T. értékű ember az elitben és sejthetővé válik a jövőkép. Az általam létrehozott rendszer nem ismeri a behódolás fogalmát, azaz ha hozzám jönne bárki az előnyökért, a magam által létrehozott szabályok szerint (amik rám is vonatkoznak) nincs jogom senkinek csak úgy hatalmat adni. Ebben a rendszerben nem hozzám kell jönni hízelegni vagy vizsgázni, hanem automatikusan jár mindenkinek az, ami alanyi jogon jár. Minden ott a fejedben, ha valami nem tiszta, ott a gondolatban elérhető Személyes Ügyfélkapud.
Az elején tettem egy kijelentést, hogy eddig is mindenki indított játékokat, csak nem fejtettem ki. Mint ahogy arról is csak az utalások szintjén esett szó, hogy ha az ilyen-olyan módokon szerzett tudással olyanokra támadsz, akik nem foglalkoznak mágiával, már nem védtelenek veled szemben és ha igazuk van, nagyon könnyen veszíthetsz. Ezt az egészet olyan paraméterek, elvek és filozófiák mozgatják, amik lehetővé tették egy ilyen parányi kapacitású lénynek, mint ez az egy darab földi ember, hogy multiverzum szinten gondolkodhasson. Amikor mindez kezdett leesni a fejünk fölötti megszállóknak és megkezdték a menekülést, kiderült, hogy azért a teljesség nem esett le nekik, mert akkor tudnák, hogy ez elől nincs hova menekülni. Az, ami eddig volt el lett készítve tisztességesen. Tehát ha játékot indítasz jó ha tudod, hogy a játék kereteit nem tudod meghatározni, csak magát a játékot.
Minden hatalom nálad van, ám csak ahhoz férsz hozzá, amire a fejlettségi szinted feljogosít. Ha nálad fejlettebbet zsarolva próbálkozol, az a nálad fejlettebb sem lesz képes rá, mert ha te uralod, akkor a te szinted vonatkozik rá. De hogy is néz ki ez a játékindítás, ha még nem jöttél volna rá? Itt van például a karrier előrejutás játék, amit mindenki játszik. Ott van a kibaszás a másikkal játék, amit szintén sokan játszanak. Népszerű még a befolyásszerzés másokon játék és rájössz, a mindennapi életed ilyen játékokból áll. Amiket indíthatsz a hagyományos úton, mindent jól eltervezve és elindíthatod az Auto HoloJáték Generator holoappot a fejedben egy gondolattal is. Természetesen léteznek meghívásos holojátékok és olyanok is, amikbe automatikus regisztrációval kerülnek a felek. Ha erről többet mondanék, megfosztanálak benneteket a felfedezés örömétől is.
De hogy tudsz részt venni a világ helyreállításában? Amikor ez volt számomra a feladat és ránéztem erre az emberanyagra, ami a jelen korban a Földön él, ez elsőre lehetetlennek tűnt. De aztán felvillant előttem az, minek melózzak helyettetek, ha mindent tudtok magatok is? Hogyan? Olyan világot kaptok az Ég felől, amilyen a ti világotok másoknak. El is neveztem Tüköradminnak és ez a rendkívül nagy hatalom már most a kezetekben van.